Egy macskamániás grafomán könyvélményei

MARGARET ATWOOD – A SZOLGÁLÓLÁNY MESÉJE

2017. július 07. - szofisztikaltmacska

dsc_3224.jpg

"Ne hagyd, hogy a gazemberek legyűrjenek!"

Azt hiszem nem túlzok, ha azt mondom, a csapból is A szolgálólány meséje folyik mostanában. A könyvből készült HBO sorozat (vagy annak a híre) rengeteg emberhez eljutott, emiatt a könyv is reneszánszát éli.
Margaret Atwood 1985-ben kiadott disztópiája különösen aktuális lett napjainkban, és nem is kell feltétlenül Amerikáig mennünk a példálozás miatt, gondoljunk csak arra, hogy Magyarországon milyen előszeretettel turkálnak a méhünkben, a politikusoktól kezdve egészen a kisnyugdíjas szomszédnénikig bezárólag. Női princípiumok, a feminizmus szitokszó, és teljesen természetes, hogy az utcán beszólnak, alád nyúlnak, hozzád dörgölődnek vadidegen férfiak, ha pedig ne adj isten megerőszakoltak, akkor magadra vess! Ebben az egészben egyébként az borzaszt el a leginkább, hogy leghangosabban általában a nőtársaink zengik a fentieket, és ez mindent elmond a hazai viszonyokról.

Elnézést a kitérőért, csak szerettem volna érzékeltetni, hogy mennyire fel            (ide most helyettesítsetek csúnya szavakat) az agyamat a téma, emiatt a könyvet is földhöz vágtam volna szívem szerint nagyjából minden ötödik oldalnál. Nem azért, mert annyira rossz, csak borzasztóan ambivalens érzéseim voltak az olvasása közben. Az első sorok után  mintha egy láthatatlan kéz nyúlt volna ki a lapok közül, hogy berántson a történetbe, de minél mélyebben benne voltam, egyre inkább szerettem volna kitörni, kiszabadulni ebből a borzasztóan fojtogató és nyomasztó közegből, az arcába ordítani a szereplőknek és kézen fogni Fredét hogy visszahúzzam egy (még) normális világba.

Fredé... Az angolban Offred. Emlékszem a reakciómra, amikor rájöttem, hogy ez nem egy északi ihletésű név, hanem birtoklást kifejező elnevezés. Nem egy önálló személyiség, pusztán csak valakinek a valamije.

Fredé teljesen átlagos nőként élt: volt munkája, férje, gyereke, macskája, vagyis mindene ahhoz, hogy boldognak érezhesse magát. Aztán beütött a krach, megalakult a Gileád Köztársaság, ami egy vallási alapú, totalitárius diktatúra, ahol mindenkinek megvan a helye, de legfőképpen a nőknek. Mindentől megfosztották őket, és csak egyetlen értékük maradt. Mivel előzőleg rengeteg nő vált meddővé különböző okok miatt, emiatt Gileádban a hasznosságot a szülőképességben mérik. Amennyiben valakinek működőképes a méhe, azt elviszik és pár hónapos agymosás és "betanítás" után szolgálólányként hasznosítják a Parancsonokok – vagyis Gileád vezetőinek – házában. A szolgálólányoknak mindössze annyi a feladatuk, hogy egészséges gyermeket szüljenek a Paracsnokuknak és annak feleségének. Ha ez sikerül, akkor van remény a túlélésre, ha nem, akkor várja őket a Telep, ami nem egy vidám hely – tanúsíthatja ezt sok nő és asszony, akik egyből oda kerültek, mivel használhatatlannak bizonyultak a fenti célokra.

Elég beteg sztori, ugye? Én is ezt gondoltam, de a könyvet olvasva már egyáltalán nem tűnt olyan légből kapottnak, mert Atwood simán el tudja hitetni az olvasóval, hogy ez bármikor megtörténhet velünk is, elvégre Gileád előtt egy teljesen hétköznapi világ volt az is.

Fredé gondolatai és flashback-szerű visszaemlékezései kalauzolnak végig bennünket a történeten. Az elbeszélés mellőz szinte minden érzelmet: tárgyilagos, beletörődő hangnemben kapjuk az arcunkba a sok szörnyűséget és engem ez zavart a legjobban a könyvben, ez a tehetetlen beletörődömség. Mintha ez normális lenne, ami történik velük, körülöttük. Ez egyébként bizonyára azért van így, hogy még jobban üssön a sztori, de én nem tudnék ennyire meghunyászkodni, és ezért is idegesíthetett ennyire az emberek hozzáállása.

Ha már a nem tetszésnél tartunk, akkor fel kell rónom még a könyvnek azt is, hogy rengeteg kérdést hagyott megválaszolatlanul, mintha csak egy kulcslyukon át szemlélődnénk, és a fókuszponton kívül minden csak csupa homály. Engem speciel érdekelt volna részletesebben is a Gileád rendszer, illeve annak a háttere, mert kaptunk ugyan kisebb-nagyobb morzsákat, de ezektől csak még jobban kíváncsi lettem. Jó lett volna tudni, hogy mi történt Luke-kal, Moirával, vagy csak eleve egy kicsit mélyebben megismerni őket, belelátni az ellenállás világába, hogy kik és hogyan szerveződtek, mit terveztek?

A sorozatot ugyan nem láttam még, de részleteket és a trailert elcsíptem és már ennyiből is látszott, hogy a könyvhöz képest sokkal mozgalmasabb és részletesebb a cselekménye, szóval tuti, hogy nem fogom kihagyni, és talán sikerül általa választ találnom a kérdésekre, amiket a könyv hagyott bennem.

DSC_3215 Összességében tetszett, de nem hibátlan és abszolút megértem, hogy miért lett ennek a törénetnek pont mostanában ekkora keletje. Igazság szerint mindenkinek érdemes lenne egyszer elolvasni, mindenféle felcímkézés nélkül, mert ebben a történetben nem az a lényeg, hogy feminista-e, hogy liberális-e, vagy vallásellenes-e, hanem az, hogy az emberi ostobaságnál és korlátoltságnál nincsen veszélyesebb dolog a világon.

öttappancs-2

 

Margaret Atwood – A szolgálólány meséje
Kiadó: Jelenkor kiadó
Fordító: Mohácsi Enikő
Keménytábla levehető védőborítóval, 496 oldal

Megjelenés éve: 2017 (Előtte a Lazi kiadó adta ki, 2006-ban)


CroppedImage680680-Margaret-Atwood-c-Jean-Malek-webA SZERZŐ Margaret Atwood (1939) kanadai író, költő, kritikus, aki elnyerte sok egyéb mellett a Man Booker és az Arthur C. Clarke-díjat is. Már 16 évesen tudta, hogy író lesz, ezért irodalomból, franciából és filozófiából szerzett diplomát. Tagja a Kanadai Zöld Pártnak és elkötelezett környezetvédő. Írói munkássága sokrétű, rengeteg műfajban alkotott, foglalkoztatják többek között az emberi jogok kérdései, Kanada helyzete és a nőiesség társadalmi felfogása. Leghíresebb műve A szolgálólány meséje, amelyből az HBO is készített sorozatot.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szofisztikaltmacska.blog.hu/api/trackback/id/tr614020290

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.