Egy macskamániás grafomán könyvélményei

ÍGY NÉZ KI KÍVÜL-BELÜL A JUBILEUMI HARRY POTTER (SLYTHERIN)

2017. július 27. - szofisztikaltmacska

dsc_3390.jpgJesszus, el tudjátok hinni, hogy húsz évvel ezelőtt adták ki először a Harry Pottert?! Ez egyrészt azt jelenti, hogy baromi gyorsan öregszem, másrészt viszont a drága jó Bloomsbury különleges kiadással készült a jubileumra. Négyféle borítóval látott napvilágot a sorozat első kötete, stílszerűen a négy Roxforti ház színeiben és stílusában pompáznak a könyvek, ráadásul némi extra tartalom is csurran-cseppen, méghozzá mind a négyben más, az adott házzal kapcsolatos pluszinformációk formájában. Ahogy megláttam az első képeket a könyvekről, már tudtam, hogy nekem ebből kell, hiszen nagyon különleges és szép kiadásokról van szó. Egyébként létezik puhatáblás verzió is, azok értelemszerűen olcsóbbak és teljesen máshogy néznek ki kívülről, de a tartalmuk ugyanaz. Nekem a keménytáblás jobban tetszett, és őszintén szólva nagyon nehéz volt dönteni, mert mind a négy nagyon szép, de végül maradtam a Mardekárnál, ha már minden egyes teszt oda oszt be (#slytherinpride), nem mellesleg csoda ez a zöld-fekete kombináció. Csak az oldala ne emlékeztetne egy Fradi mezre... (Itt meg tudjátok nézni mind a nyolc példányt).
Ebben a bejegyzésben szokástól eltérően kicsit több lesz a kép, mint a szöveg, de mindenképpen szerettem volna sok fotóval megmutatni, hogy mennyire különleges ez a kiadás.

DSC_3393 Dombornyomott Mardekár címer a fekete borítón, alatta a mardekárosok jellemzői: büszkeség, becsvágy, ravaszság. A sarokban egy aranyszínű jubileumi matrica.

DSC_3401 A lapok szélei zöld színűek, oldalt fehér csíkok díszíti. Ez a csíkozás minden háznál más formában jelenik meg.

DSC_3398 A gerincen a címerből kiragadott kígyómotívum

cof A hátsó borítón a Mardekár ház kísértete, a Véres Báró pózol.

DSC_3424-2 A borító alatt ilyen csodás, fényes betűkkel díszítették a gerincet

DSC_3429 Kár, hogy az elejére már nem jutott...

DSC_3402 Tartalomjegyzék

DSC_3406 Mardekár Malazár személyesen, plusz a ház bemutatása

DSC_3432 Még több Mardekár

DSC_3409 Térképet is kapunk, ez mindegyik könyvben ugyanaz

DSC_3411 A fejezetek kezdete ilyen szép csillagokkal van díszítve. Nagyon igényes kiadás, a lapok kellően vastagok, enyhén sárgás színűek, a betűk szépen olvashatóak és a tördelés is jó.

DSC_3412 A könyv végén újabb adag extra tartalom, itt éppen a házakba való beosztás menetéről van szó, és kitölthetünk egy Roxfort-kvízt is.

DSC_3415 Egy kis leírás a klubhelyiségről, illetve Draco Malfoyról

DSC_3416 Piton professzor sem maradhatott ki, természetesen

DSC_3418 Ilyen szép zöld belül is, a végén pedig találunk pár sor Rowlingról is.

Igyekeztem részletesen megmutatni a könyvet, de természetesen kihagytam néhány oldalt, hogy azért maradjon némi meglepi annak is, aki még csak tervezi megvenni. Szerintem szuper kiadás, ajándéknak sem lehet utolsó egy Harry Potter rajongónak. Magyarul valószínűleg nem fogják ilyen formában kiadni, de szerintem pont a Harry Potter az, amivel érdemes megpróbálkozni akár egy kezdőbb angolosnak is, mert a Rowling által kitalált szavaktól eltekintve nagyon érthetően van megírva, a Harry Potteres kifejezéseket pedig ki lehet következtetni, ha még nem ismerjük az angol megfelelőjüket. Nagyon tetszik még a Hugrabugos és a Griffendéles verzió is, ha elvetemült gyűjtő lennék, akkor tuti beszerezném mind a négyet :)
Az enyémet Bookdepository-ról rendeltem, nagyjából 2 hét alatt ért ide, de ha nem tudtok, vagy nem akartok külföldről vásárolni, akkor a Bookline-on is elérhetőek a könyvek.

DSC_3440

J.K. Rowling – Harry Potter and the Philosopher's Stone
Kiadó: Bloomsbury Publishing UK
Keménytábla, levehető védőborítóval
Angol nyelvű
Kiadás éve: 2017

A bejegyzés trackback címe:

https://szofisztikaltmacska.blog.hu/api/trackback/id/tr8314020300

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PuPilla Moly 2017.07.31. 18:08:36

Örülök is, meg nem is, hogy rátaláltam erre a posztra! :D Eddig nem igazán néztem utána, hogy festenek ezek a jubileumi díszkiadások, de most, hogy megláttam ezt a posztot a csodás képeiddel róla, hát azonnal csorogni kezdett a nyálam, és nagyon gondolkodóba estem, hogy megrendeljek egyet... A Griffendél a kedvenc házam de teszt és saját személyiség értékelésem alapján lehet, hogy inkább Hollóhátas volnék, szóval még dilemma is van, és a kísértés, hogy kettőt rendeljen az ember lánya... ;) Egyébként ez a Fradi-csíkozás engem inkább a sáljaikra emlékeztetett rögtön, gondolj inkább arra. :))) Korábban nem tudtam azt sem, hogy vannak ezekben a kiadásokban extrák is... hmm, még csábítóbb! :D Köszi a részletes, képes bemutatót!

Panna 2017.07.31. 22:56:07

Jaj szia! :) De örülök a kommentednek, régóta olvaslak ám (igaz, csendben) . Mondanám hogy sajnálom, amiért sikerült kísértésbe ejtenem a képekkel, de bevallom, ez volt a célom a poszttal :D Amikor én keresgéltem képeket róluk, akkor alig akadt valami használható forrás, jóformán csak videókban mutatták meg részletesen őket, az meg valahogy nem az igazi. Szerintem azt vedd meg, amelyikhez jobban húz a szíved, én is gondolkodtam a Hugrabugos és eközött (az egy kicsit jobban tetszik a sárga-fekete kontraszt miatt), de igazából a Mardekár mindig is jobban vonzott. De ha kettő is belefér, akkor én a helyedben nem gondolkodnék :D Jaj a sálról ne is beszéljünk, borzasztóan foci-utánérzetem van tőle...

PuPilla Moly 2017.08.01. 10:05:43

Ó, ennek igazán örülök!!! :) Én most leltem a blogodra. Nos igen, abszolút a kísértésbe ejtés kategóriája egy ilyen poszt. :) Videókat nem néztem róla korábban, nem nagyon keresgéltem, tényleg abban a hitben voltam ugyanis, hogy ez egy újabb szimpla kiadás... hát nagyon nem! :) A sálnál a roxforti sálakra céloztam, nem a drukkerekére. :D

ÚJ KÖNYVEK A POLCOMON – JÚLIUS 2017.08.02. 16:18:37

[…] Stone – Slytherin edition  Erről nem is szeretnék sok szót ejteni, hiszen a legutóbbi bejegyzésben részletesen kiveséztem kívül-belül. A megjelenése óta gondolkodtam a rendelésen és nem […]

Panna 2017.08.02. 16:21:56

Ja igen, most újraértelmeztem, és leesett :D Mondjuk mindegy, mert a mardekáros sál is focira emlékeztet, szóval hiába gondolok arra, ugyanott lyukadok ki :D

PuPilla Moly 2017.08.04. 15:59:40

Nahát, pedig emlékeztethetne a kviddicsre is! :D :D

VISZLÁT 2017! – KÖNYVES ÉVÉRTÉKELÉS 2017.12.29. 16:58:34

[…] Így néz ki kívül-belül a jubileumi Harry Potter […]