Egy macskamániás grafomán könyvélményei

BOOK A SLOTH CLUB PRÓBA DOBOZ BONTOGATÁS

2017. október 13. - szofisztikaltmacska

dsc_1196.jpgMint arról pár nappal ezelőtt már beszámoltam, a mai napon elindul Magyarország első könyves meglepetés doboz szolgáltatása, a Book a Sloth Club. Az első, igazi doboz előtt a Book a Sloth Club úgy gondolta, hogy könyves bloggerek és vloggerek révén teszteli a szolgáltatást, ezért egy próba dobozt bocsátott a rendelkezésünkre, hogy el tudjuk mondani róla a véleményünket, illetve az észrevételeinket. Ennek köszönhetően ti már egy (remélhetőleg) tökéletesre csiszolt dobozkát fogtok kézhet kapni. A posztban megmutatom, hogy mi volt ebben a próba csomagban, illetve elmondok mindent, amit a rendelésről tudni érdemes, a végén pedig találtok majd egy kupon kódot, aminek felhasználásával 10% kedvezményt kaptok az első doboz rendelésekor. 

Még mielőtt megmutatnám a próba doboz tartalmát, fussunk is végig röviden a tudnivalókon:

  • A ma megjelenő doboz limitált darabszámban lesz elérhető, mindössze 100 darab készül.
  • Az előfizetések nem megújulóak, tehát ha pl. a negyedéves dobozra fizetsz elő, akkor három hónap után megszűnik az előfizetésed, nem újul meg automatikusan.
  • Reggel 8 órakor nyit a webáruház, innentől fogva nagyon gyorsnak kell lenned, ha rendelni szeretnél.
  • A doboz árában benne van a postaköltség, a csomagokat az MPL szállítja, de lehet csomagpontokra is kérni.
  • Ha előregisztráltál, akkor kaptál e-mailben néhány kuponkódot, de ezek csak egy alkalommal használhatóak, ha valaki gyorsabb volt és felhasználta előtted, utána már érvénytelen.
  • Minden blogger és vlogger, aki kapott próba dobozt, közzé fog tenni egy 10%-os kuponkódot, ezeket egy személy csak egy alkalommal használhatja fel.  Minden új vevő csak egy kupont használhat fel.
  • Fizetni átutalással, PayPallal, vagy PayPalon keresztül, bankkártyával lehet.
  • A doboz témája az Álom és varázslat.
  • Minden hónapban 15. és következő hónap 5. között lehet majd előfizetni a következő dobozra, és hónap 15-20. között kerülnek kiszállításra. A 6-án feladott megrendelések már az eggyel későbbi dobozra kerülnek elszámolásra.
  • A blogon most bemutatott doboz csak egy kísérlet, az igazi csomagokban exkluzív, kizárólag erre az alkalomra készült dolgok lesznek a könyv mellett. 

Miután ezeket tisztáztuk, bontsuk is ki a dobozt, mert úgyis tudom, hogy az érdekel mindenkit :)

DSC_1199

A csomagfeladásról kaptam e-mailt, benne a csomagszámmal, így tudtam követni, hogy mikor érkezik a doboz. Az MPL szállít, nekem velük csak jó tapasztalatom volt eddig, persze tudom, hogy ezt is helye és futára válogatja, az enyémmel semmi probléma nincs. Ami egy kicsit meglepő volt, hogy az eddigi meglepetés dobozos élményeimhez képest a Book a Sloth Clubos dobozt nem tették bele még egy dobozkába, hanem így, csupaszon érkezett. Nem probléma, csak annyiban zavart, hogy a futárszolgálat a közepére ragasztotta a fuvarlevelet, amit nem igazán lehetett szépen eltávolítani, így csúnyán mutat a fotókon a doboz, de annyi baj legyen!
Maga a doboz nekem annyira nem tetszik, túl sterilnek érzem. A logó elhelyezés nem az igazi és a színnel sem vagyok kibékülve, de végül is nem ez a lényeg, hanem ami benne van. Kibontás után nagyon ízléses elrendezés fogadott, egy színes papír védte a tartalmat, legfölül pedig a "tartalomjegyzék" kapott helyet – ezt szerintem érdemes a bontogatás végéig félretenni, ha meglepetésre vágyunk.

DSC_1207DSC_1219

A próba doboz témája az Állati volt, ebből már lehet következtetni, hogy valamilyen állatos könyv lesz a főszereplő.
Így is volt, méghozzá az Egy kutya bakancslistája című könyv került a dobozba Lauren Fern Watt-tól. Szerintem szuper választás volt, érdekes és kedves könyvnek tűnik, aki szereti az ilyeneket, az imádni fogja. Én sajnos nem vagyok képes állatok haláláról olvasni, így nem tudom még, hogy hányadán állunk, piszkálja a csőröm, de közben meg félek is tőle.
A könyv fedőlapjára csiptetve érkezett egy mágneses könyvjelző egy cuki tappanccsal az elején. Bevallom először fel sem tűnt, hogy ez nem a könyv része, csak a tartalomjegyzékes papír olvasása után esett le a tantusz, viszont ez lett az egyik kedvencem a dobozból, olyan kis praktikus és imádom csattogtatni olvasás közben :)
A beauty blogger-énem is elégedett lehetett, ugyanis egy hihetetlenül citrusos illatú Lush fürdőbombát is rejtett a doboz. Nem tudok elfogulatlanul nyilatkozni a Lushról, szívem szerint beköltöznék az egyik boltjukba és örökké csak a termékeikben fetrengenék, úgyhogy még szép, hogy imádtam ezt a meglepit! Viszont, a káddal nem rendelkezők szempontjából nézve nem biztos, hogy ez volt a legjobb választás, ellenben biztos vagyok benne, hogy a jövőben minden előfizető által használható meglepik kerülnek a dobozokba.
Régen kávés voltam, most már inkább teázni szeretek, idén ősszel pedig különösen nagy mennyiséget pusztítok, éppen ezért roppantul megörültem a nagy csomag szálas tea láttán. Aztán le is konyult a mosolyom, mert vadcseresznye ízű, én pedig ki nem állhatom a cseresznyét meg a meggyet, ha inni kell. Végül megkóstoltam és úristen, nagyon finom ez a tea, azóta már rá is kerestem, hogy hol lehet utánpótlást venni. Egyébként a tea, vagy a teázással kapcsolatos dolgok remek ajándékok egy könyves dobozba, én biztosan mindegyikbe tennék ilyesmit.
A tea mellé jár a keksz, volt is a csomagban két kis teasüti, az egyik sima, a másik mazsolás (brrr...). Fincsi volt, csak kevés :D
Akadt még a dobozban három képeslap, kettő Roald Dahl-os, és egy cuki kisállatos. Ezeknek sok értelmét nem látom, de könyvjelzőnek szuperek lesznek.
Végül, de nem utolsósorban egy kézzel írt üdvözlet is lapult a csomagban a könyv írónőjétől, ami nagyon aranyos gesztus és személyesebbé is teszi az egészet.
Majd elfelejtettem, kaptunk két Book a Sloth Clubos matricát is.

xlkujhgcof

Összességében számomra bejött, pedig ez állítólag csak egy nagyon lecsupaszított változat. Nekem egyébként már teljesen megindult a fantáziám, hogy mi mindent lehetne még beletenni: kitűzők, ékszerek, bögrék, könyvtámaszok, könyvkabát, tea, csoki, gyertyák, könyves ereklyék... Végtelen és hihetetlenül izgalmas a lehetőségek tárháza :)
Szerintem időnként én is be fogok nevezni egy-egy dobozra, még akkor is, ha a YA nem éppen az én műfajom. Közben pedig reménykedem, hogy idővel majd más műfajú dobozok is napvilágot látnak.

Ez volt tehát a bloggerek próba dobozának a tartalma, és még egyszer hangsúlyozom, hogy ez csak egy szimuláció volt, a mától megrendelhető dobozokban nem ez lesz, hanem az ígéret szerint sokkal egyedibb és különlegesebb dolgok. Idézem a Book a Sloth Club Facebook oldaláról: Tehát az ELSŐ dobozban egyedi, kézművesek által erre az alkalomra és témára készített termékekkel, egy friss YA könyvvel (romantikus vagy fantasy) és egyéb, a témához és könyvhöz kapcsolódó tárggyal találkoztok majd. Az OwlCrate-et nézzétek, őket tartjuk etalonnak, az ő dobozaik minőségét és tartalmát vesszük alapul.

Nyitás reggel 8 órakor, szerintem ne habozzatok, szuper lesz!
Itt tudtok rendelni: http://www.bookasloth.club

Facebook

Instagram

cof

Update: a dobozok mindössze egy óra alatt elfogytak.

A bejegyzés trackback címe:

https://szofisztikaltmacska.blog.hu/api/trackback/id/tr3014020326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PuPilla Moly 2017.10.13. 13:46:25

Ahogy a cicád besündörgött a képre, az nagyon cuki. :) A képeslapok valóban nem igazán jók semmire, én is ezt állapítottam meg. Nagyon kellett nevetnem, hogy beköltöznél a Lushba, én is nagyon odavagyok a finom illataikért. A boltjaik kb. 10 méteres körzetében érezni lehet már. :) Ez a fürdőbomba is nagyon jó illatú. Szuper képeket lőttél. :)

Panna 2017.10.15. 20:59:01

Minden képembe beletrollkodik a kis mocsok :) Gondolkodtam rajta egyébként, és lehet, hogy a fiatalabbak (a YA miatt a célcsoportjuk is, ugye) örülnek a képeslapoknak, szerintem én is gyűjtöttem általánosban, gimiben ilyesmiket. Valószínűleg csak mi, idősebbek nem tudunk mit kezdeni vele :D Sajnos Lush bolt nincs a közelemben, de jobb is, mert az összes pénzem náluk hagynám. Most folyik a vizem, benne ezzel a bombával és nagyon finom zselés szaloncukor töltelék illata van! Köszönöm

PuPilla Moly 2017.10.16. 20:40:00

A cicák már csak ilyenek. :) Hááát, én úgy gondolom, a fiatalabbak még kevésbé lelkesednek képeslapért, bár ki tudja, lehet hogy valami retró-romantikával visszagyűrűzik majd az ilyesmi is. :) Én küldözgetek képeslapokat, de hát izé, nem Roald Dahlost, hanem mondjuk Boldog karácsonyost. :D Óóó, csak halkan mondom, van ám a Lushnak webshopja is. Én imádom a termékeiket, néha-néha meglepem magam egy-egy fürdőgolyóval vagy tusfürdővel. :)

Panna 2017.10.21. 11:52:30

Szörnyű bevallani, de fogalmam sincs miért lelkesednek manapság a tizenévesek. Én anno kiragasztottam a nekem tetsző képeslapokat a falra, de most hogy mondod, lehet hogy ez már tényleg kissé ódivatú :D Ismerem a webshopot sajnos, rendszeresen rendelek is tőlük, de így még valahogy vissza tudom fogni magam. Viszont ha látnám és szagolnám is a termékeket, akkor lenne csak nagy a baj :D

ÚJ KÖNYVEK A POLCOMON – SZEPTEMBER/OKTÓBER 2017.11.01. 18:07:43

[…] bakancslistája Na ez az a könyv, amit magamtól soha az életben nem vettem volna meg, viszont a Book a Sloth Club próba doboz révén mégis hozzám került. Imádom az állatokat, voltak kutyáink, deguk, kanári, és most ugye […]

VISZLÁT 2017! – KÖNYVES ÉVÉRTÉKELÉS 2017.12.29. 16:58:41

[…] Book a Sloth Club próba doboz bontogatás […]

BOOK A SLOTH CLUB – MIT REJTETT A FEBRUÁRI ANGOL DOBOZ? 2018.02.16. 12:03:26

[…] a szívemhez, imádom az újságmintás dolgokat. A mágneses könyvjelzőknek is örülök, még a próbadobozból került hozzám egy tappancsos, és azóta is imádom csattogtatni olvasás közben, most legalább […]