Egy macskamániás grafomán könyvélményei

Jane Corry – Vértestvérek

2018. június 10. - szofisztikaltmacska

dsc_2339-nef-2.jpgA tavalyi évben jelent meg itthon Jane Corry első regénye A férjem felesége címmel, amely szinte csak pozitív kritikákat kapott az olvasóktól – köztük tőlem is. Nem kellett sokat várnunk arra, hogy az újságíróból íróvá avanzsált brit szerző második regényét is a kezünkben tarthassuk: a Vértestvérek tavasszal érkezett a könyvesboltok polcaira, a fülszövege pedig újfent egy izgalmas történetet sejtet. Vajon Corry-nak másodszor is sikerült letehetetlent alkotnia? 

Járj mindig egy lépéssel előtte.

Alison, a zárkózottan élő ólomüveg készítő felfigyel egy álláshirdetésre, amelyben egy London közeli nyitott börtönbe keresnek művészeti oktatót. Nem veti fel a pénz, ezért jelentkezik a munkára, és egykettőre a férfiak számára fenntartott börtönben találja magát. Azonban nem sokkal később a lakók vagy a dolgozók közül valaki, vagy valakik az életére törnek. Az ő történetével párhuzamosan megismerjük Kittyt, aki egy bentlakásos otthonban vegetál, mert egy tragikus múltbéli esemény miatt sem kommunikálni, sem önmagát ellátni nem képes. A tudata ugyan nem egy egészséges felnőtt nőé, ennek ellenére az elénk táruló gondolataiból megtudjuk, hogy a fejében igencsak élénk élet folyik. Hogy ennek a két nőnek hogyan kapcsolódik össze a múltja – a múlt, ami még tizenöt év eltelével is üldözi Alisont –, az szépen lassan tárul fel előttünk a könyv lapjain keresztül, hogy aztán az igazság világra kerülése után a bosszú és a számadás ideje következzen.DSC_234kj3A két főszereplő, Kitty és Alison szemszögén keresztül kapunk bepillantást a történetbe, amely nagyjából két évet és egy kis múltbéli visszaemlékezést ölel fel. A szerző E/1 személyű, jelen idejű elbeszélést választott, és a Vértestvéreknek jól is állt ez a fajta mesélési mód, mert sokkal átélhetőbbé tette általa a cselekményt, főleg Alison részeit. Voltak ugyan kiszámítható fordulatok a sztoriban, de a meglepő csavarokban sem volt hiány, és a szereplők sem voltak egyértelműen fekete-fehér karakterek, sőt. Alisonon keresztül azt is megmutatta a szerző, hogy milyen gondolatok és ösztönök vezérlik az önbántalmazásban feloldozást kereső embereket, Kitty karaktere pedig a sérült embereket hozta egy kicsit közelebb az olvasóhoz. Utóbbi szereplő jelenben játszódó története – egy esetet leszámítva – egyébként inkább csak érdekes kis színfoltja volt a könyvnek, Kittynek inkább a múltban volt fontos szerepe.  Ami egyből feltűnt, hogy vannak visszatérő elemek, amiket az író mindkét könyvében előszeretettel használt. Ilyen például a börtön mint helyszín, a testvérek közötti konfliktushelyzet és az ebből fakadó bűntudat, a hosszú éveken át fűtött bosszúvágy és persze a Vértestvérekben is van egy ügyvédünk, még ha csak mellékszereplőként is. Néha olyan érzésem volt, mintha Corry egy kicsit biztosra akarna menni, hiszen ha ezek a dolgok egyszer beváltak, akkor másodszor is működhetnek, nem igaz?  

Eltátom a szám, ahogy a fűrészes él a bőrömbe vág: sötét izgalmat élek át, amit fájdalom követ. Mindkettőre szükségem van.  De kevés. Nem fáj eléggé. Mindig ez van. Mivelhogy a lelkünkben rejtegetett sebek fájnak a legjobban. Viszketnek és húzódnak, fölszakadnak, véreznek. Ahogy a kín és a szorongás gyarapszik az ember fejében, az még egy nyílt vágásnál is veszélyesebb. Végül muszáj tenni valamit. 

Nos, Corry nem okozott csalódást. Bizonyos tekintetben jobban is csúszott ez a könyve mint az előző, mert sokkal több volt benne a feszültség és az izgalom. Na jó, ez nem túl jó megfogalmazás, mert A férjem feleségében is jelen voltak ezek, csak kicsit másképpen. Míg az a könyv inkább a szereplők jellemrajzában és az ő kapcsolataiknak ábrázolásában volt erősebb, addig a Vértestvérekben inkább a cselekmény viszi el a vállán az egészet, bár a szereplők kidolgozottságára sem lehet panasz. Azt mondanám, hogy ez a könyv már sokkal inkább kiérdemelte a pszichothriller címkét, még ha a legtöbb pszichothrillerhez képest elég “könnyed” is. Borús hangulatú, okosan összerakott könyv a Vértestvérek, ami egy percre sem süllyed unalomba és jó pár meglepetést tartogat annak, aki kézbe veszi. Határozottan tetszett. cof

aefd648b-ed5c-40fb-84ef-efeac832b9a3

Jane Corry – Vértestvérek
Eredeti cím: Blood Sisters (2017)
Kiadó: 21. Század Kiadó
Fordító: Borbély Judit Bernadett
Puha kötés, 399. oldal
Megjelenés: 2018
BELEOLVASÓ


Fülszöveg | Három kislány iskolába indul egy napsütéses, májusi napon. Egy óra múlva az egyikük halott. Tizenöt évvel később találkozunk a két túlélővel, Alisonnal és Kittyvel. Nagyon különböző életet élnek. Kitty egy otthonban lakik, nem képes beszélni, és nincsenek emlékei a balesetről, sem a tragédia előtti múltról. Alison rajztanár, első ránézésre teljesen normális nő. Ám ez csupán a látszat, ami megtévesztő lehet. Amikor állást vállal egy börtönben, végre fény derülhet az igazságra. Valaki figyeli őket, és bosszúra készül… Vajon kit akar megölni?


2138603A SZERZŐRŐL Jane Corry angol író és újságíró. Olyan lapoknak írt, mint a The Daily Telegraph és a Woman. Három évig dolgozott rezidens íróként egy szigorúan őrzött börtönben. Itt testközelből tanulmányozhatta a rabok és a fogvatartók kapcsolatát és viselkedését. Debütáló sikerkönyvét, A férjem feleségét ez az időszak inspirálta. Manapság írói workshopkat tart, irodalmi fesztiválokon lép fel és az Oxfordi Egyetemen is tanított kreatív írást. Devonban él második férjével, aki egyben a gyermekei keresztapja is. Szeret a tengerparton kocogni a kutyájával, úszni, teniszezni, jogázni és természetesen olvasni. Második regénye Vértestvérek címmel jelent meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://szofisztikaltmacska.blog.hu/api/trackback/id/tr6614039706

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.