Egy macskamániás grafomán könyvélményei

Alma Katsu – Éhség

"Az igazság sokszor jóval szörnyűbb, mint a képzelet"

2018. december 21. - szofisztikaltmacska

dsc_2m_404.jpgAlma Katsutól még nem volt szerencsém semmihez, pedig a Halhatatlan trilógiája elég népszerű volt itthon is, mégsem éreztem késztetést elolvasni. Bezzeg a vadonatúj történelmi horrorjához, az Éhséghez már jobban fűlött a fogam! Katsu új regényét sokan hasonlítják a Terror című könyvhöz, amit még szintén nem olvastam, így elvárások és összehasonlítási kényszer nélkül tudtam belemerülni a vérfagyasztó történetbe.

A Donner-társaság története Amerikában jóval nagyobb visszhangot kapott, így teljesen más lehet annak a tengernyi háttérinfónak a tudatában olvasni az Éhséget, mint mondjuk egy hazai olvasónak, aki talán nem is találkozott a szerencsétlenül járt karaván hírével. Én nagy vonalakban ismertem a sztorit, és ebből kiindulva számítottam valamire, de Katsu nagyon mesterien keverte a valós történelmi eseményeket a fiktív elemekkel, így adva egy más, sok szempontból hátborzongatóbb szemszöget is a történteknek (nem mintha az eredeti sztori nem volna elég bizarr).
1946 nyarán járunk, amikor egy csapat pionír igyekszik az ismeretlen és egzotikus Kalifornia felé. A közel 100 fős karaván tagjai főleg családok, de akadnak közöttük egyedülálló férfiak is, mint például a múltja elől menekülő Stanton, vagy az indiánokat kutató Bryant. A kezdetben békés menetelés az idő elteltével egyre jobban elfajul: a készletek kezdenek megfogyatkozni, a hatalomharc kiéleződik, a választott útvonal nehezebb, mint gondolták és a legrosszabb, hogy valami ismeretlen és halálos dolog követi őket, amiről kezdetben senki nem akar tudomást venni. Az idő telik, a karaván a hó csapdájába esik és feldarabolódik, a fák között ólálkodó árnyak pedig csak a megfelelő alkalomra várnak, hogy lecsaphassanak.

Egy porcelánfejű rongybaba volt, amelynek a ruhája maradék anyagokból készült és egy keskeny szalag volt a derekára kötve. Igaz ugyan, hogy a baba alig néhány dekát nyomott, de a sok apró súly összeadódik. Húsz deka kukoricaliszt többet ér húsz deka pamutvászonnál és porcelánnál. Dekagrammok, homokszemek, másodpercek, amelyek leperegnek egy homokórában: az élet minden lekönyvelt, és amikor véget ért, mindenki megkapta a számlát.

Katsu jól ír, ez fix. Teljesen átjön a korabeli western-hangulat és érdekes élmény volt betekinteni a szekérkaravánok életébe. A hangulatteremtés, a párbeszédek, a szereplők és a viszonyrendszerük fantasztikusan van felépítve, egy percre sem lehet unatkozni olvasás közben és a feszültség is meg van alapozva, legyen szó a lényekről, vagy csak a karaván tagjai közötti konfliktusokról. A szereplők kicsit sokan vannak, emiatt gyakran nem tudtam, hogy ki kicsoda, vagy kinek a micsodája, de a főbb szereplőknél szerencsére nem volt ilyen probléma. Váltott szemszögekből olvashatjuk a történetet, amit időnként megszakít egy-egy levelezés vagy éppen visszaemlékezés. Nagyon hitelesen és alaposan lett megmutatva, hogy mennyire könnyen tör utat magának az immoralitás, ha a túlélésről van szó, hogy milyen hamar értelmét veszíti a jog és az erkölcs, ha lehámozzuk magunkról a civilizáltság utolsó darabjait.
Kettős érzéseim vannak a befejezés után, mert tetszett a könyv, de mégis számtalan kérdőjelet hagyott maga után, emiatt pedig óriási hiányérzetem van. Értem én, hogy nem kell mindent az olvasó szájába rágni, megmagyarázni, de azért szerettem volna egy kicsit többet megtudni mondjuk a fák között portyázó wendigo-szerű rémekről, Keseberg betegségéről, de az is érdekelt volna, hogy mi lett mondjuk Bryant sorsa, vagy Reeddel és a mentőcsapatával mi történt végül, de az sem volt teljesen egyértelmű, hogy akkor végülis kik élték túl és kik nem. Szóval kicsit értetlenkedem így a végére, na.

dsc_243mn4.jpg

Igazából ez a könyv teljesen jól működött volna a misztikus részek nélkül is, sőt, megkockáztatom, hogy a lények meg az „éhség” nélkül talán még jobb is lett volna. Az Éhség igazából szerintem nem horror, ha van is benne durvaság, az nem nevezhető igazi horrornak, ezért talán csalódni fognak azok, akik erre számítva veszik kézbe. A szerző nem kíméletes a szereplőkkel, szóval nem érdemes túlságosan megkedvelni senkit sem, de igyekszik a kevésbé szimpatikus karakterek emberi oldalát is megmutatni.
Tetszik, hogy Katsu ennyire hitelesen követte az eredeti történetet, de a fentebb említett kérdőjelek miatt nem tudok teljesen elégedett lenni. Viszont most nagy kedvet kaptam az Éhség miatt a Terrorhoz, szóval nagyon remélem, hogy valaki a családból meglep vele karácsonyra.

ne_gytappancs-3.jpg

alma_katsu_ehseg_b1.jpgAlma Katsu – Éhség
Eredeti cím: The Hunger (2018)
Kiadó:
Agave
Oldalszám: 360
Fordító: Bosnyák Edit
Megjelenés éve: 2018
Moly    Goodreads

beleolvasok-2.jpg

megveszem_1_-2.jpg

 

 

hzrtakh.pngAlma Katsu hazánkban a Halhatatlan-trilógiával vált ismertté és idén az Agave elhozta nekünk a legújabb könyvét is, amelyben átszeljük az Atlanti-óceánt, hogy a még részben indiánok lakta amerikai kontinensen csatlakozzunk a boldogulásukat kereső Donner-társaság szekérkaravánjához és velük együtt küzdjünk meg a gonosszal…
Ha pedig Blogturné Klubbal tartotok a négy állomásos turnénkon, akkor egy példány is a tiétek lehet a könyvből az Agave Könyvek jóvoltából!

Nyereményjáték

A Donner-társaság tragédiája nem egyedülálló. Számos vállalkozó szellemű és bátor ember tett kísérletet arra, hogy új életet kezdjen idegen tájakon vagy felfedezzen addig még ismeretlen területeket.
Minden állomáson egy-egy híres és tragikus véget ért expedíció vezetőjének leírását olvashatjátok, a feladatotok pedig nem más, mint hogy a kitaláljátok, kire gondoltunk és a nevét beleírjátok a Rafflecopter doboz megfelelő helyére!
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.

A porosz földbirtokos családból származó kutató a “Szibériától éjszakra eső sarktengeri medencének felkutatására készülődött”. Az expedíció vezetője néhány emberével elszakadt hajójától, hogy a “Spitzbergákat keletről nyugat felé” átszelje. Az expedíció tagjai közül csak két embert találtak meg, a többiek nem élték túl a zord körülményeket.

a Rafflecopter giveaway

 Állomáslista

12.17. - Nem félünk a könyvektől
12.19. - Könyv és más
12.21. - A Szofisztikált Macska
12.23. - Kelly & Lupi olvas


Fülszöveg: A gonosz láthatatlan, és mindenütt jelen van. Ez az egyetlen magyarázat arra a sorozatos balszerencsére, amely a Donner-társaságként elhíresült szekérkaravánt sújtja, ami 1846-ban indult útnak Kaliforniába. Kifogyóban lévő készletek, kétségbeesett viták és egy kisfiú különös halála az őrület határára sodorja az elszigetelt utazókat. Annak ellenére, hogy arról ábrándoznak, hogy mi várja őket nyugaton, régen eltemetett titkok kerülnek a felszínre, és a karaván tagjai között feszülő nézeteltérések gyilkossághoz és káoszhoz vezetnek. Úgy tűnik, hogy képtelenek elkerülni a tragédiát… és képtelenek megszabadulni attól az érzéstől, hogy valaki – vagy valami – követi őket, és vadászik rájuk. Talán a gyönyörű, de elátkozott Tamsen Donner miatt (akit néhányan boszorkánynak tartanak), talán azért, mert meggondolatlanul azt az útvonalat választják, amely egy addig ismeretlen terepen vezet keresztül, vagy talán egyszerűen azért, mert elpártol tőlük a szerencse. A kilencven férfiból, nőből és gyermekből álló Donner-társaság egyenesen a western-korabeli amerikai történelem egyik legszörnyűbb és legtragikusabb kalandja felé igyekszik.
Amikor a karaván tagjai egymás után nyomtalanul eltűnnek, a túlélőket egyre inkább hatalmába keríti az érzés, hogy talán valóban valami nyugtalanító és éhes vár rájuk a hegyek között… vagy talán az a gonosz, amely testet öltött körülöttük, és kezdettől fogva bennük növekedett.
Az Éhség elegánsan ötvözi a történelmet a megmagyarázhatatlannal, és hátborzongatóan izgalmas betekintést nyújt a végletekig túlfeszített emberi természet törékenységébe.


leto_lte_s.jpegA SZERZŐRŐL
Alma Katsu a massachusettsi Concordban nőtt fel, ami elmondása szerint a világ legbizarrabb kisvárosa. Az egyetem elvégzése után az NSA-nél kapott állást, ahol huszonegy évig maradt, majd további tízet a CIA-nál töltött. Egészségügyi problémái miatt kezdett írni: egy időben erős fejfájásoktól szenvedett, és az írás jó figyelemelterelésnek bizonyult. A komoly sikereket arató, paranormális és okkult elemeket is tartalmazó első könyve 2011-ben jelent meg a Halhatatalan címmel, amit a Megtorlás követett egy évvel később, A szakadék című harmadik rész pedig 2014-ben jelent meg. Ezt követően zsánert váltott: a 2018-as Éhség című regénye már történelmi horror, és a kritikusok a sok dicséret mellett előszeretettel hasonlították Dan Simmons Terrorjához. 
Alma Katsu jelenleg Washington külvárosában él férjével, a gitárzenész Bruce Katsuval. 

A bejegyzés trackback címe:

https://szofisztikaltmacska.blog.hu/api/trackback/id/tr8514469758

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.