Egy macskamániás grafomán könyvélményei

Ransom Riggs: Napok térképe (I. részlet)

✨BLOGTURNÉ EXTRA ✨

2019. április 21. - szofisztikaltmacska

ke_pernyo_foto_2019-04-14_21_51_26.png

Ezúttal egy kis beleolvasóval készültem a frissen megjelent Napok térképe című könyvből, amely a népszerű Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeinek negyedik története.
A részlet az első fejezet fele, a folytatást a Kelly és Lupi olvas blogon találjátok majd egy későbbi állomáson. Jó olvasást! :) 

Előjáték

  Sosem kételkedtem annyiszor abban, hogy ép az elmém, mint az első este, amikor a madárasszony és védencei eljöttek, hogy megmentsenek a bolondokházától. Két bácsikám közé szorítva ültem a szüleim kocsijának hátsó ülésén, amikor a különleges gyermekek sorfala megjelent előttünk a felhajtón, mintha csak egyenesen a képzeletemből pattant volna elő, és úgy ragyogott fényszóróink sugarában, mint angyalok serege.
  Hirtelen fékeztünk. Porfelhő borított be mindent a szélvédőnk előtt. Előhívtam volna a gyerekek visszhangját, felvillanó hologramot vetített volna elénk az agyam? Minden hihetőbbnek tetszett, mint a barátaim jelenléte itt és most. A különlegeseknek megvan az a képességük, hogy mindenről elhitessék, hogy lehetséges, ám a látogatásuk azoknak a lehetetlen dolgoknak az egyike volt, amelyben még mindig biztos voltam.
  Én döntöttem úgy, hogy elhagyom a Devil’s Acre-t. Hogy hazajövök, ahová a barátaim nem képesek követni. Azt reméltem, hogy hazatérésemmel összeköthetem életem különálló szálait: a normálist a különlegessel, a közönségest a rendkívülivel.
  Újabb képtelenség. Nagyapám is megkísérelte összevarrni az életeit, és kudarcot vallott, elidegenedett mind a különleges, mind a normális családjától. Amikor nem volt hajlandó az egyik életét választani a másikkal szemben, pusztulásra ítélte önmagát, és én is éppen itt tartottam.
  Felpillantottam, és egy alakot láttam közeledni felénk a leülepedő porfelhőben.
  – Ki a fene maga? – kérdezte apám.
  – Alma Lefay Vándorsólyom – válaszolta a kisasszony –, az Ymbrynék Tanácsának ideiglenes vezetője és ezeknek a különleges gyermekeknek az igazgatónője. Már találkoztunk, bár nem hinném, hogy emlékszik ránk. Gyerekek, köszönjenek szépen!

ke_pernyo_foto_2019-04-14_21_56_00.png

1. Fejezet

  Fura, hogy az elme mit képes megemészteni és minek áll ellen. Nemrégiben éltem át a lehető legszürreálisabb nyarat – visszakerültem régmúlt évszázadokba, láthatatlan szörnyeket szelídítettem meg, beleszerettem nagyapámnak az idő fogságában élő barátnőjébe –, mégis most, a jelenben, a floridai kisvárosban, a házban, ahol felnőttem, nem tudtam hinni a szememnek.
  Enoch a bézs színű elemes konyhapadunkon terpeszkedett, és kólát kortyolgatott apám Tampa Bay Buccaneers kupájából; Olive levetette ólmos cipőjét, és körbe-körbe utazott a ventilátorunkon; Horace és Hugh a konyhánkban volt, Horace a frigó ajtaján lévő képeket tanulmányozta, miközben Hugh harapnivalót keresett; Claire mindkét száját eltátva bámulta falra szerelt televíziónk nagy, fekete monolitját; Millard is jelen lehetett, hiszen anyám lakberendezési magazinjai felemelkedtek a levegőbe, és peregtek a lapjaik, ahogy nézegette őket, meztelen talpának nyoma pedig belemélyedt a szőnyegünkbe. Világok olyan keveredése volt ez, amelyet ezerszer elképzeltem, de lehetetlennek tartottam. Mégis itt volt: az Előtt és az Után, amelyek bolygók erejével csapódtak egymásnak.
   Millard már próbálta elmagyarázni nekem, miként vált lehetségessé, hogy itt legyenek, szemlátomást biztonságban és félelem nélkül. Az a hurokösszeomlás, amely kis híján végzett mindannyiunkkal Devil’s Acre-ben, visszaállította belső óráikat. Millard nem értette, miért, csupán azt, hogy immár nem kell tartaniuk a hirtelen katasztrofális előre öregedéstől, ha túlságosan sokáig maradnak a jelenben. Naponta mindössze egy napot öregednek, éppen úgy, ahogy én.
   Láthatóan megbocsáttatott sok-sok évnyi tartozásuk, mintha nem azzal töltötték volna a huszadik század nagyobb részét, hogy ugyanazt a nyári napot élték le újra meg újra. Ez kétségtelenül csoda volt – áttörés a különlegesek történetében –, ám hogy hogyan következett be, számomra kevésbé volt elképesztő, mint a tény, hogy mindnyájan itt voltak: hogy ott állt mellettem Emma, a szépséges, erős Emma, a kezünk összefonódott. Zöld szeme ragyogott, amint ámulva nézett körül. Emma, akiről oly sokszor álmodoztam a hazatérésem óta eltelt, magányos hetek alatt. Szolid, szürke ruhája a térde alá ért, lapos sarkú cipőjében képes lett volna futni, ha szükséges, világos haja lófarokba fogva. Az átélt évtizedek gyakorlatiassá tették, de sem a felelősség, sem az évek súlya nem oltotta ki a belőle áradó kislányos ragyogást. Egyszerre volt kemény és lágy, savanyú és édes, öreg és fiatal. Hogy ennyi minden volt benne, azt szerettem a legjobban. A lelke végtelen mélységű volt.
  – Jacob?
 Hozzám szólt. Válaszolni próbáltam, ám a tudatomat valami elhomályosította. Mozgatta az orrom előtt a kezét, aztán csettintett két ujjával, mire felszikrázott a hüvelykujja. Kezdtem magamhoz térni.
  – Hé – mondtam. – Sajnálom.
  – Hol jártál?
  – Csak… – Elhúztam az arcom előtt a kezem, mintha pókhálót szakítanék szét. – Csak jó látni titeket, ennyi az egész. – Befejeznem egy mondatot olyan volt, mint tucatnyi léggömböt átkarolni.
A mosolya sem tudta elrejteni enyhe aggodalmát.
  – Tudom, hogy rettenetesen fura lehet, hogy hirtelen beállítottunk. Remélem, nem okoztunk nagy megrázkódtatást.
  – Nem, dehogy. Talán egy kicsit. – Biccentettem, miközben boldog káosz uralkodott a konyhában.
  – Biztos, hogy nem álmodom?
  – Biztos vagy benne, hogy nem vagyok? – Megfogta és megszorította a kezem. – El sem tudom mondani, hogy az évek során hányszor képzeltem el, hogy felkeresem ezt a városkát.
   Egy pillanatig nem értettem, de aztán… persze. A nagyapám. Abe itt élt az ötvenes évek óta; láttam a floridai címét a levelein, amelyeket Emma megőrzött. Emma tekintete úgy kalandozott el, mintha emlékeket idézne, és hirtelen elfogott a nem szívesen átélt féltékenység – majd haragudtam magamra érte. Emmának joga van a múltjához, joga van épp olyan zavarban lenni világaink ütközésétől, mint nekem.
 Vándorsólyom kisasszony pörgött, mint a tornádó. Levette úti köpenyét, alatta élénkzöld kabátkát és lovaglónadrágot viselt, mintha lóháton érkezett volna. Utasításokat osztogatott mindenkinek.
  – Olive, jöjjön le onnan! Enoch, vegye le a lábát a pamlagról! – Rám mutatott, és a konyha felé biccentett. – Mr. Portman, bizonyos dolgokról gondoskodnia kell.
   Emma belém karolt, és velem tartott, amiért hálás voltam; még mindig forgott velem a világ.
   – Mán rögvest etyepetyéztek? – kérdezte Enoch. – ’isz csak most gyüttünk!
  Emma szabad keze előrelendült, és megperzselte Enoch haját. Enoch hátraugrott, izzó fürtjeit csapkodta, belőlem pedig kirobbant a nevetés, és ettől tisztulni kezdtek a fejemből a pókhálók.
 Igen, a barátaim valóságosak, és itt vannak. Ráadásul Vándorsólyom kisasszony azt mondta, maradnak is egy ideig. Hogy megtudjanak egyet s mást a modern világról. Üdülnek, kicsit kipihenik Devil’s Acre mocskát – mert hogy pompás cairnholmi házuk pusztulása után az lett az ideiglenes otthonuk. Persze szívesen láttam őket, kimondhatatlanul örültem, hogy ott voltak. De pontosan hogy is lesz ezután? Mi lesz a szüleimmel meg a bácsikáimmal, akiket pillanatnyilag Bronwyn őriz a garázsban? Ezzel túlságosan sok lett volna megbirkóznom egyszerre, hát nem foglalkoztam vele.
  Vándorsólyom kisasszony éppen Hugh-val vitatkozott a nyitott frigónál. Bántóan nem illettek a szüleim modern konyhájának szögletes rozsdamentes acél berendezéséhez, mintha színészek lettek volna, akik rossz díszletbe tévedtek. Hugh egy csomag fonott sajtrudacskával hadonászott.
  – De hát itt csak idegen ételek vannak, és évszázadok óta nem ettem!
  – Ne túlozzon, Hugh.
  – Nem túlzok. Devil’s Acre-ben 1886-ot írunk, és ott reggeliztem.
  Horace rontott be a spájzból.
  – Leltároztam, és meg vagyok döbbenve. Egy zacskó sütőpor, egy doboz szardínia meg egy doboz zsizsikes keksz. Talán a kormány megszabja a fejadagokat? Háború van?
  – Többnyire házhoz szállított ételeket eszünk – léptem hozzá. – A szüleim nemigen főznek.
  – Akkor minek ez a piszok nagy konyha? – kérdezte Horace. – Hiába vagyok zseniális konyhafőnök, a semmiből nem tudok valamit főzni.
 Az igazság az, hogy apám látta meg a konyhát egy dizájnmagazinban, és elhatározta, hogy megszerzi. Azzal próbálta igazolni a költséget, hogy megígérte, megtanul főzni, és legendás vacsorákat fog rendezni a családnak, ám, ahogy sok más terve, ez is elszállt az első néhány óra után. És itt volt ez a hatalmas és méregdrága konyha, amelyben általában mélyhűtött ételeket vagy előző nap rendelt menüket melegítettek fel. Ezt azonban nem árultam el, csak vállat vontam.
  – A következő öt percben nyilván nem fognak éhen halni – mondta Vándorsólyom kisasszony, és Horace-t meg Hugh-t kiterelte a konyhából. – Szóval. Az imént kissé zaklatottnak látszott, Mr. Portman. Jól érzi magát?
  – Percről percre jobban – feleltem kissé zavartan.
  – Meglehet, enyhe hurokzóna-betegségben szenved – mondta Vándorsólyom kisasszony. – Ami az ön esetében egy csöppet megkésett. Időutazóknál gyakori, kivált a kezdőknél. – A válla fölött beszélt hozzám, mert közben végigsétált a konyhán, benézett minden egyes szekrénybe. – A tünetek általában lényegtelenek, bár nem mindig. Mióta szédül?   – Amióta önök megérkeztek. De tényleg jól vagyok…
  – Nincs véletlenül nedvedző sebe, bütyke, migrénes fejfájása?
  – Nincs.
  – Hirtelen mentális zavar?
  – Hát… tudtommal nincs.
  – A ki nem kezelt hurokzóna-betegség nem tréfa, Mr. Portman. Belehaltak már. Hé – keksz! – Az egyik szekrényből előkapott egy dobozt, a kezébe rázott belőle egy darab kekszet, és bekapta. – Férgek a székletében? – kérdezte rágás közben.
  Visszafojtottam az öklendezést.
  – Nincsenek.
  – Spontán terhesség?
  Emma hátrahőkölt.
 – Ezt nem mondja komolyan!
 – Mindössze egyszer fordult elő, tudtunkkal – mondta Vándorsólyom kisasszony. Letette a kekszes dobozt, áthatón nézett rám. – Az illető hímnemű volt.
 – Nem vagyok terhes! – tiltakoztam, talán túlzottan hangosan.
 – Hála az égnek – kiáltotta valaki a nappaliból.
 Vándorsólyom kisasszony vállon veregetett.
  – Úgy hiszem, rendben van. Bár figyelmeztethettem volna.
  – Talán jobb, hogy nem tette – válaszoltam. Üldözési mániám lett volna, arról nem is beszélve, hogy ha az utóbbi hónapban terhességi teszteket csináltam volna, vagy férgeket kerestem volna a székletemben, a szüleim már régen diliházba dugtak volna.
  – Rendben – folytatta Vándorsólyom kisasszony. – És most, mielőtt mindnyájan megnyugodnánk, és élveznénk egymás társaságát, akad némi tennivaló. – Elkezdett körbesétálni a dupla sütő és a mosogató között. – Az első: biztonság és veszélytelenség. Felderítettem a ház környékét. Minden csendesnek látszik, csakhogy a látszat néha csal. Kell tudnom valamit a szomszédokról?
  – Például mit?
  – Bűnözői múlt? Erőszakos természet? Fegyvergyűjtemény?

(Folytatás a negyedik állomáson!)

Ransom Riggs: Napok térképe 
Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeinek negyedik története
Eredeti cím: Map of Days (2018)
Kiadó: Kossuth Kiadó
Fordító: Gálvölgyi Judit
Keménytáblás, 496 oldal
Kiadás éve: 2019 április
Moly

megveszem_1_-2.jpg

KÜLÖNLEGES ESEMÉNY A KÖNYVFESZTIVÁLON! 

 

56910207_2202854146418206_2672630300009299968_o.jpg

Idén lesz nyolc éve, hogy útjára indult a különleges gyermekek története, és sok olvasó legnagyobb örömére Ransom Riggs úgy döntött, nem áll meg egy trilógiánál, hanem tovább szövi Vándorsólyom kisasszony és pártfogoltjainak kalandjait. A sorozathoz méltó módon mi is különleges turnéval készülünk nektek a Napok térképe című, negyedik résszel. Öt állomáson keresztül az értékelés mellett sok-sok extrát hozunk el nektek, a Kossuth Kiadó felajánlásából pedig egy igazán exkluzív nyeremény vár rátok: egy ajándékcsomag, mely tartalmazza a könyv egy példányát, bögrét, vászontáskát és könyvjelzőket!
Tartsatok velünk az ymbrynék, időhurkok, üresrémek és különleges gyermekek világába, ahol ezúttal is lenyűgöző fotók tarkítják a kötetet.

NYEREMÉNYJÁTÉK

Ismerjük meg jobban a különleges gyermekeket! A turné állomásain a sorozat egyes szereplőinek különleges képességeit láthatjátok (fontos, hogy a könyveket, ne a filmadaptációt vegyétek alapul), a ti feladatotok pedig, hogy beírjátok az adott szereplő keresztnevét a rafflecopter doboz megfelelő helyére.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

holtak feltámasztása 

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

04.20. Hagyjatok! Olvasok! (extra)
04.21. A Szofisztikált Macska (extra)
04.22. Könyv és más
04.23. Kelly és Lupi olvas (extra)
04.24. Deszy könyvajánlója (extra)

FÜLSZÖVEG:  A ​szerző, Ransom Riggs a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei című regényével robbant be a bestsellerek világába 2011-ben. A Napok térképe az ötödik könyve magyarul.
A különleges képességekkel megáldott/megátkozott, 16 éves Jacob Portmant a szülei épp elmegyógyintézetbe készülnek szállítani. Az átlagos amerikai kisvárosi család ugyanis egy szót sem hisz el a fiú kalandjaiból és hőstetteiből a különlegesek – üresrémek és lidércek által fenyegetett – világában. Pont jókor jelennek hát meg az autó előtt Jacob különleges barátai: a kezével lángot gyújtó, szépséges Emma, az emberfeletti erejű Bronwyn, a divatbolond Horace, a halottakat feltámasztani képes Enoch, a méheknek parancsoló Hugh, az első és hátsó szájával is harapni tudó Claire, a nehezék nélkül súlytalanul lebegő Olive és oltalmazójuk, nevelőjük, az alakváltó ymbryne, Vándorsólyom kisasszony.
Az időhurok szorításából szabadulva immár valamennyien a hirtelen előreöregedés veszélye nélkül mozoghatnak térben és időben. Útra kelnek az egykori londoni nyomornegyedből, Devil's Acre-ből, hogy felfedezzék a jelen normális Amerikáját, de az amerikai különlegeseket is. A kalandokban bővelkedő úton vezetőjük a mindkét világot ismerő – és a jelenben valóban csak 16 esztendős – Jacob…
Figyelem! További kalandok várhatók!