Egy macskamániás grafomán könyvélményei

Robert Galbraith – Halálos fehér

Cormoran Strike 4.

2019. április 22. - szofisztikaltmacska

lrm_export_700980632659181_20190411_153729727.jpegHárom évvel ezelőtt, egy napfényes júliusi hétvégén fejeztem be a Cormoran Strike sorozat harmadik kötetét, a Gonosz pályát, és percre pontosan azóta várom a pillanatot, hogy a kezemben tarthassam a folytatást. Hát, szó se róla, jól megváratott ez a Rowling Galbraith bennünket, de jó munkához idő kell –  tartja a mondás, én pedig nagyon szerettem volna egy jó folytatást.

Anno a Gonosz pálya lett a legnagyobb kedvencem a meglévő három kötetből, és kíváncsian vártam, hogy vajon a szerző folytatni fogja-e  a harmadik részben érezhetően főszereplő-központúvá váló történetvezetést. Már néhány fejezet elolvasása után világossá vált, hogy a kérdésemre határozottan igen a válasz, később pedig kiderült, hogy a Halálos fehér jóval nagyobb részben szól Cormoranről és Robinról, illetve az ő kapcsolatuk alakulásáról, mint a bűnügy(ek) felderítéséről. Hogy ez mindenkinek tetszeni fog-e, abban nem vagyok biztos, én mindenesetre elégedett mosollyal fejeztem be a könyvet, ugyanis határozottan kijelenthető, hogy ez volt az eddigi Cormoran Stirke regények közül a legösszetettebb. Minden szempontból.

A hírnév iránti vágyakozás olyan egyetemleges, hogy akik véletlenül vagy akaratlanul érik el azt, hiába is várnának sajnálatot.

A Halálos fehérben percre pontosan ott folytatódik a történet, ahol abbahagytuk: Robin esküvőjén. Mint várható, a lány végül visszatér a nyomozóirodába, és immáron - a shacklewelli hasfelmetsző elfogása után még híresebbé vált - Strike társaként viszi a nyomozásokat. A sok rutinmunka között egyszer csak feltűnik egy furcsa, mentálisan nem beszámítható fiú, aki váltig állítja, hogy gyerekkorában látott egy gyerekgyilkosságot. Ezzel szinte egy időben egy befolyásos tory képviselő béreli fel Strike-ot, hogy keresse meg a zsarolóit, akik egy pár éves (állítólag bagatell) ügy miatt fenyegetik a pozícióját és követelnek tőle pénzt. Strike szimata egy szélsőbaloldali csoport felé vezet, Robin pedig beépül a képviselői irodába, és kiderül, hogy talán a bolond fiú és a konzervatív politikus ügye nagyon is összefügg egymással. Közben London készül a 2012-es olimpiára.

Nagy vonalakban ezzel kezdődik a Halálos fehér nyomozós része, ez az ÜGY, ami első ránézésre nem tűnik túl bonyolultak, de a szerző olyan mértékben csűri-csavarja az egészet, hogy ember legyen a talpán, aki végül kitalálja a ki és a miért kérdését a vége előtt. A ki még talán megtippelhető, de az indíték és a motiváció… Na az teljesen kizárt, annyira félrevisz, annyira sok lehetséges opciót megvillant az olvasó előtt, hogy talán a legnyilvánvalóbb nem lesz gyanús. Vagy legalábbis nekem eszembe sem jutott. A nyomozás kicsit elhúzódik, néha leül. Sok az üresjárat, a kutatás folyamata nem mindig érdekfeszítő, de talán ez is a Strike regények egyik jellemzője: nem tesz úgy, mintha egy bűnügy megoldása pár órába és néhány kattintásba kerülne az interneten, hanem sokszor kellemetlen, néha unalmas, de gyakran céltalan(nak tűnő). Azt nagyon sajnálom, hogy ezúttal sem tudtuk meg, hogy Strike miből, hogyan és pontosan mikor jött rá a megoldásra, egyszer csak tudjuk, hogy tudja, majd pedig az olvasó számára is kiderül az igazság, összeáll a kép.
Egy szó mint száz, a könyv krimi része nekem nagyon tetszett, még ha nem is volt mindig körömrágósan izgalmas, de kárpótolt a csavar és az okosság.

lrm_export_701150642659676_20190411_154019737.jpeg

Fogalmam sincs, miért tetszik ennyire egy krimiben, hogy boncolgatjuk a szereplők érzelmi- és szerelmi életét, de ebben a könyvben ez egyáltalán nem volt ellenemre, sőt! Az eddig távolságtartó és jobbára mogorva Strike végre az emberi és esendő oldalát is megcsillantja, és egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy Robinban nem csupán a tehetséges és okos munkatársat látja, hanem sokkal többet is, mégis meghúzódik és távolságot tart. Kivár. Imádom Strike-ot, pont azért, mert igazi és tökéletlen, abszolút nem kétdimenziós szereplő. Annyira látványos a karakterének a fejlődése (vagy inkább a személyiségének a kibontása?) könyvről-könyvre, és minél többet tudunk meg róla, annál kedvelhetőbbé válik. Márpedig ebben a részben nagyon sokat megtudunk az érzéseiről, a gondolatairól is.  
Robin? Nos, Robin egyre bonyolultabb, mintha direkt a saját inverze lenne a Halálos fehérben az eddigiekhez képest. Robin volt az, akivel talán az olvasók többsége azonosulni tudott, most viszont felrúg minden szimpátiát és kis híján a legidegesítőbb szereplője lesz a könyvnek.
Egy szót mondok csak: Matthew (aka A pöcsvilágbajnokság abszolút győztese).
Amilyen határozott, okos és éleslátású a munkájában, annyira gyáva, szűklátókörű és megalkuvó a magánéletében Robin. Eddig is teszetosza szerencsétlen volt Matthew-val, na de most, ebben a kötetben felteszi a koronát az egészre.

Spoiler  
Nagyon mérges voltam rá olvasás közben, és nem értettem, hogy miért erőlteti ezt a nyilvánvalóan halott házasságot (ráadásul olyan hülye indokokkal, hogy sokba került az esküvő, meg szegény Matthew megbetegedett a nászúton), de a végén, tiszta fejjel átgondolva a helyzetet, azt gondolom, valahol érthető és talán reális is, ha valaki nem akar, vagy inkább nem mer eldobni egy 10+ éves, első kapcsolatot a bizonytalanságért – még akkor sem, ha az a kapcsolat egy langymeleg, szaros pocsolyában ücsörgés, elnyomással, lenézéssel tarkítva. Nagyon durva szóváltások és sértések hangzottak el kettejük között és elképesztően katartikus élmény volt, amikor Robin végre a sarkára állt és kidobta a francba. 
Spoiler vége


Szóval kicsit értem is, meg nem is, hogy miért ilyen és miért teszi azt, amit, de határozottan azt gondolom, hogy Robinnak érzelmi szempontból még fel kell nőnie, hogy a Strike-kal való kölcsönös vonzalma kiteljesedhessen. (Amit, nagyon remélem, nem fog a szerző az utolsó részig elhúzni, mert lekaparom a falat).

Van ebben a könyvben minden: zsarolás, gyilkosság, házassági válság, baleset, felbukkanó exek, lovak, toryk, prolik, amit csak akartok! 
Felbukkannak új és régi szereplők, kapunk nagymonológokat a társadalomról, egy kicsit bekukkanthatunk az olimpiai lázban égő London színfalai mögé, és ott van a kis rejtett humor is a lapok között. Izgulhatunk, hogy vajon a két főszereplőnk meddig jut egymással, és persze egyikük megint bajba keveredik – szokás szerint.
Jó kis könyv lett ez, kár tagadni. Itt-ott túlírtnak éreztem, de utólag visszatekintve mindennek volt oka, a cím is értelmet nyert a végére, úgyhogy hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem vagyok elégedett. Nagyon is az vagyok, még ha ez már nem is teljesen az a vonat, amire felültem a Kakukkszóval annak idején.

tumblr_owgn2rkr021qbbotio4_540.gif

o_ttappancs_1.jpg

Robert Galbraith: Halálos fehér
Eredeti cím: Lethal White (2018)
Kiadó: Gabo
Fordító: Nagy Gergely
Keménytáblás, 640 oldal
Kiadás éve: 2019.
Moly

megveszem_1_-2.jpg


Fülszöveg | Egy ​zavart fiatalember, Billy felkeresi Cormoran Strike-ot, hogy a segítségét kérje egy bűnügy felderítésében, aminek azt hiszi, gyerekként tanúja volt. Strike-ot mélységesen felzaklatja a történet. Bár Billy nyilvánvalóan mentálisan beteg, és nem is emlékszik sok konkrét részletre, van benne és a történetében valami nagyon őszinte. Csakhogy mielőtt Strike alaposabban is kikérdezhetné, Billy rémülten elrohan.
Strike és Robin Ellacott (aki eredetileg a titkárnője volt, mostanra pedig a társa a nyomozóiroda vezetésében) igyekeznek a történet végére járni: az ide-oda kanyargó nyomozás pedig elvezeti őket London kis sikátoraitól a Parlament titokzatos legbelső irodáin keresztül egy gyönyörű, de vészjósló vidéki kúriáig.
Ráadásul a nyomozás labirintusában dolgozó Strike magánélete sem olyan egyszerű: újdonsült magánnyomozó-sztárként már nem tud olyan észrevétlenül dolgozni, mint valaha. Egykori titkárnőjével is bonyolultabb a viszonya, mint eddig bármikor. Robin már a nyomozóiroda pótolhatatlan dolgozójává nőtte ki magát, de személyes viszonyuk ennél sokkal összetettebb…
Az eddigi legnagyobb léptékű Robert Galbraith-regény, a Halálos fehér egyszerre érdekes krimi és letehetetlen újabb fejezet Cormoran Strike és Robin Ellacott történetében.


jk-rowling-blue-earrings-z.jpgA SZERZŐRŐL
Robert Galbraith J. K. Rowling, a Harry Potter-sorozat és az Átmeneti üresedés szerzőjének írói álneve. Következő regényei műfajának a krimit választotta, melyet olvasóként mindig is kedvelt. Rowling szándéka az írói álnévvel az volt, hogy a regényeket saját érdemeik alapján ítéljék meg, és a Galbraith nevet krimiíróként alapozza meg. Most, hogy Robert Galbraith valódi kiléte széles körben ismertté vált, Rowling továbbra is álnéven írja sorozatát, hogy megkülönböztesse a többi regényétől, és az olvasók tudják, hogy egy Cormoran Strike- regényre számíthatnak.