Egy macskamániás grafomán könyvélményei

Alice Walker: Az öröm titkának őrzői

2019. július 22. - szofisztikaltmacska

azo_ro_mtitka_nako_rzo_i1.jpegAlice Walker a Bíborszínnel beírta magát a kedvenc szerzőim sorába, gondolhatjátok, mennyire örültem, amikor kiderült, hogy újabb könyve fog megjelenni magyarul. Az öröm titkának őrzői szereplői ráadásul a Bíborszínben már megismert Tashi, Adam és Olivia, így egy kicsit olyan, mintha régi ismerősökkel találkozna az ember. De –  ahogy a szerző említi is az utószóban –, ez a könyv nem folytatása a Bíborszínnek, kizárólag egyes szereplők személye egyezik, semmi más.

Tashi, a fiatal olinka lány, átesik a törzsi beavatási szertartáson, ami az egész további életére komoly kihatással lesz. Látszólag önként teszi ezt, de aztán szépen lassan kiderül, hogy milyen érzések, félelmek, hiedelmek vezették a döntéshez. Ezzel gyakorlatilag el is intézném a cselekmény ismertetését, mert tulajdonképpen erről szól ez a könyv, hogy hogyan döntötte romba Tashi lelki egészségét, hogyan tette képtelenné a testi és az egyéb örömök átélésére a még manapság is sok helyütt bevett szokás, a csonkítás.
Nekünk, Európa közepén élőknek elképzelésünk sincsen, micsoda kín és fájdalom lehet azoknak a kislányoknak és nőknek, akik erre a borzalomra kárhoztak. Lehet ezt hagyománynak nevezni, kulturális vagy vallási okokat felhozni az érdekében, de ez igazából semmi más, csak kegyetlen barbárság, egy olyan eszköz, amellyel engedelmes, alárendelt nőket gyártanak, akik soha nem ismerhetik meg a szexuális élvezet örömeit, cserébe legalább jó szűkek lesznek, hogy a férfiaknak még jobb legyen. Az ENSZ adatai szerint manapság 200 millió nőt és kislányt érint a dolog – innen is látszik, hogy a mai napig sok, harmadik világbeli országban bevett szokás a női nemi szervek csonkítása, de sajnos nem ritka Európa- és Amerika területén sem. 

A körülmetélt barátnőim számára az én körülmetéletlen vaginám óriásinak tűnt. Kinevettek. Csúfoltak, hogy farkam van. Azt hiszem, a nagyajkakra értették. Hiszen egyiküknek sem voltak már szeméremajkai, egyiküknek sem volt csiklója, és nem is tudták, hogy néznek ki ezek a dolgok, számukra én csak egy fura bogár voltam. Voltak rajunk kívül is még néhányan, akiket nem metéltek körül. Akiket viszont igen, néha elfutottak előlünk, mintha démonok lettünk volna. De kacagtak. Mindig kacagtak.

Bevallom, én nem voltam ennyire mélyen tisztában ennek a hogyanjával, mikéntjével, és pont ezért volt kegyetlenül sokkoló ez a könyv. Walker nem szépít, nem romantizál, itt bizony folyik a vér, villan a penge, húsba marnak a kapcsok, repülnek a cafatok és nem csak a vulvák, de a lelkek is csonkulnak. Gyomorforgató és kemény könyv ez, néha meg kell állni az olvasás közben, annyira hasba rúg. A téma ellenére (vagy talán azt enyhítendő) az elbeszélés tárgyilagos, néhol pedig egészen lírai. Több nézőpontból ismerjük meg a történetet, mesél nekünk Tashi (aki Amerikában már Evelyn néven él, és a fejezetcímeknél zseniálisan elkülönül, hogy éppen a nő melyik énje szól hozzánk), a férje, a sógornője, a fia, a pszichiátere, a férje szeretője, és azok közös gyermeke is, sőt, még az asszony is, aki a szertartást végezte.

azo_ro_mtitka_nako_rzo_i2.jpeg

Nincs is igazából klasszikus cselekmény, ezek inkább emlékfoszlányok, apró puzzle darabok, az időben ide-oda ugráló visszaemlékezések masszája, amelyekből végül kirajzolódik előttünk nagy vonalakban Tashi élete és az ő kihatása a környezetére. Mert az, ami vele történt, nem csak a saját életét pecsételte meg, hanem mindenki másét is körülötte. Ezeket a részleteket nagyon nagy vonalakban kapjuk meg, nincsen kellően kibontva, talán mert az túlságosan elvitte volna a fókuszt a lényegről – mindenesetre én szívesen olvastam volna többet, mélyebben arról, hogyan jutottak el a szereplőink egymással oda, ahol a cselemény a jelenbe ér. Úgy érzem, a könyv írása közben Walkert főleg a nevelő szándék hajtotta, az volt a cél, hogy minél több emberhez jusson el az üzenet mindkét oldalon és ez egy picit talán a kidolgozottság és az alaposság rovására ment. Az elemzős, boncolgatós részek számomra sok helyütt már túl elvontak, túlmagyarázottak voltak, de imádtam benne a szimbólumokat, és a törzsi történeteket.

Mindezeken túl fontos és fantasztikus (már amennyiben a téma megengedi ezt a jelzőt) olvasmány Az öröm titkának őrzői, amely sajnos a megírása után huszonhét évvel is túlságosan aktuális. Számomra továbbra is a Bíborszín viszi a prímet, de ez a könyv is mélyen megérintett és felejthetetlen emlék lesz. Nem lehetünk elég hálásak (főleg nőként), hogy jó helyre születtünk és nem csukhatjuk be a szemünket az ilyen borzalmak előtt. Fiúk, lányok, férfiak, nők, olvassatok Alice Walkert!

ne_gytappancs_5.jpg

Alice Walker: Az öröm titkának őrzői
Eredeti cím:  Possessing ​the Secret of Joy (1992)
Kiadó: Európa Kiadó
Fordító: Neset Adrienn
Kiadás: Keménytáblás, levehető védőborítóval, 356 oldal
Kiadás éve: 2019.
Moly

megveszem_1_-2.jpg


Fülszöveg | A Bíborszín-ben néhány mondat erejéig feltűnik Tashi, a női beavatási szertartáson átesett olinka lány, akit férje magával vitt az Egyesült Államokba. Ez a könyv az ő története. 
Női beavatási szertartás… Milyen költői neve van annak a borzalomnak, aminek következtében a legfrissebb adatok szerint kétszázmillió nő és kislány él állandó fájdalomnak, szülési komplikációknak kitéve, megfosztva minden testi örömtől. Tashi beleőrül a tudatba, hogy rosszul értelmezett hűségből önként vetette alá magát teste megcsonkításának, ami miatt fia agykárosodással születik. Tashi afrikai és amerikai énje mellett megszólal fia, férje, férje szeretője, a közös gyerek és az analitikus is - ebből a többszörös fénytörésből áll össze a rettenet kaleidoszkópja. A szöveg szívhez szóló líraiságát a gyomorforgató félmondatok és képek teszik maradandóvá. 
Alice Walker kiáltványnak szánta a könyvét: „Egyszer s mindenkorra véget kell vetni a nők elnyomásának. Ezt a történetet senki sem fogja szeretni, de remélhetőleg elfelejteni sem tudja majd senki.”


walkeralice_1.jpgA SZERZŐ 
Alice Malsenior Walker író, költő, aktivista, feminista. 1944-ben született Georgiában.1982-ben megjelent könyvével, a Bíborszínnel elnyerte a Pulitzer-díjat. Egy gyermekkori baleset miatt fordult az írás és az olvasás felé. A főiskola után feleségül ment egy fehér bőrű ügyvédhez, ennek következtében rengeteg kellemetlenséget kellett elviselniük, többek között a Ku Klux Klan is fenyegette a házaspárt.