Egy macskamániás grafomán könyvélményei

Margaret Atwood: Testamentumok

A szolgálólány meséje 2.

2020. január 17. - szofisztikaltmacska

20200117-img_20200117_125822.pngAmikor kicsit több, mint két évvel ezelőtt elolvastam A szolgálólány meséjét, a legnagyobb bajom az a sok megválaszolatlan kérdés volt, ami a könyv után maradt, illetve a befejezés, ami nem adott egyértelmű, de még csak viszonylag kikövetkeztethető választ sem Fredével kapcsolatban. Akkor, ott, azt gondoltam, hogy milyen kár, hogy sosem készült folytatása a könyvnek, pedig a vége alapján lenne benne potenciál. És lám, itt a Testamentumok!

A Testamentumok az első regény után tizenöt évvel játszódik, tehát elvileg nem kavar bele a sorozat menetébe (én az első évad után ejtettem, úgyhogy erről nem tudok többet mondani), és igazából nem is nevezhető direkt folytatásnak, inkább amolyan mélyebbre merülés Gileád mocskában – egy kiegészítő regény három főszereplővel a középpontban és egy kicsit talán ötvözve a sorozat elemeivel.
A Testamentumok is személyes feljegyzésekből, elbeszélésekből épül fel és váltakozó fejezetekben olvashatjuk a három szereplőnk történetét, amik aztán szépen összeérnek majd.

Egyikük szereplő sem ismeretlen igazából, ez a tény nagyjából a regény közepe táján már nyilvánvalóvá válik, de a kedvenc főszereplőm – és egyúttal talán a legkarakteresebb is – egyértelműen az előző könyv egyik legnegatívabb embere, a rettegett Lydia néni.
Zseniális húzás volt ezt a nőt megtenni központi figurának, az pedig főleg, hogy Atwood mennyire abszurd, ennek ellenére mégis hihető módon rajzolta át a szereplőnk jellemét azzal, hogy megmutatta, hogyan lett Lydia néniből az, aki, és hogy milyen céllal munkálkodik igazából az Ardua Hall élén. Rajta kívül megismerjük Agnest, aki Gileád egyik parancsnokának lánya, illetve Daisy-t/Jade-et, aki Kanadában nevelkedik kissé bogaras szülei mellett.

20200117-img_20200117_130127.png

Bevallom, nagyon féltem, hogy mi lesz ebből, mert rengeteg idő eltelt már az első rész megírása után, de kellemes csalódás ért. Nem mondom, hogy jobban tetszett, mint A szolgálólány meséje, de bizonyos elemeiben jobb volt. Például mozgalmasabb volt, talán kevésbé nyomasztó – félreértés ne essék, továbbra sem költöznék szívesen Gileádba, de most nagy részt elmaradt az a bizonyos gyomorszorító undor, amit az első könyvnél végig éreztem. Lydia néni történetén keresztül megtudhattuk, hogy milyenek voltak az első napok ebben az új diktatúrában, hogyan törték meg a nőket, feltárult előttünk a mindent átszövő korrupció, intrika, az ellenállás módszerei és persze a társadalmi berendezkedés.
Agnes élete sem volt kevésbé érdekes, hiszen ő eleve ebbe a rendszerbe született bele, és a magas társadalmi rangja ellenére is sok nehézségen megy keresztül. Nagyon érdekes volt az ő fejlődéséről olvasni, hogy hogyan jut el a teljes agymosottságból a kételkedésig és tovább.
Daisy/Jade pedig a normálist képviseli, azt a nézőpontot, amit maga az olvasó is. Ennél fogva ő egy kicsit szürkébb, unalmasabb karakter, nem is igazán értettem, hogy mi akart lenni az ő szerepe a történetben azon kívül, hogy az, aki. Igazából nélküle is teljesen jól működne a sztori.

Nagyon szeretem, hogy Atwood ír, ez mit sem változott, mert pillantok alatt képes elrepíteni egy másik világba, viszont itt azt éreztem, hogy nem igazán sikerült egyensúlyt tartani a karakterek között. Egyértelműen Lydia néni vitte el a hátán a könyvet, a két lány csak amolyan mellékszereplő. A cselekmény érdekes, volt, feszültségekkel teli és ugyan nem minden ponton éreztem logikusnak, ez nem vett el semmit az élményből. Sok kérdésemre megkaptam a választ, de mélységeiben még mindig nem sikerült eleget megtudni erről a rendszerről, sőt, újabb kérdések merültek fel bennem a Testamentumok elolvasása után, SPOILER de legalább Fredével kapcsolatban megnyugodhatunk. SPOILER VÉGE

Minden nő kisbabát akar, így mondta Estée néni. Minden nő, aki nem Néni és nem Márta-nővér. Mert ha az ember nem Néni és nem Márta, mi egyéb földi haszna van, ha nincsen kisbabája?

Borzasztóan tetszett a könyv (és ez most nem képzavar, tényleg egyszerre volt borzasztó és tetszős). Nehéz lehetett megfelelni az első rész rajongóinak, akik már 30x éve várják a folytatást és még nehezebb lehetett a sorozat által a könyvre találóknak, de azt hiszem Atwoodnak sikerült valami olyat alkotni, amely mindkét csoport elvárásait ki tudja elégíteni.

o_ttappancs_5.jpg

A könyv adatai
Eredeti cím: The Testaments (2019)
Kiadó: Jelenkor
Fordító: Csonka Ágnes
Keménytáblás, 614 oldal
Kiadás éve: 2019
Moly

megveszem_1_-2.jpg

bnlozcq.png

Néhány éve A szolgálólány meséje lázba hozta az egész világot, Magyarországon pedig a Jelenkor kiadásában érte el nagy sikereket a könyv, azonban számos kérdést hagyott nyitva a regény vége. Most azonban végre megérkezett a várva várt folytatás, mely 15 évvel A szolgálólány meséje után veszi fel a fonalat, és egyszerre három – régi vagy új – szereplő szemszögéből mutatja be, hogy mi történt azóta Gileárdban. Tartsatok bloggereinkkel, fejtsétek meg a feladványokat, és nyerjétek meg a könyv egyik példányát!

Nyereményjáték

Gileárdban a társadalom különböző csoportokra oszlik, az alapján, hogy mennyi hatalma és milyen feladata van az adott személyeknek. Ebben a játékban az lesz a feladatotok, hogy a leírás alapján kitaláljátok, hogy melyik – akár a sorozatból is ismert – társadalmi csoportra gondoltunk.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Azok a férfiak, akik a polgárokat őrzik a saját otthonukban és a közterületeken is. Nevükkel ellentétben nem igazán kedvesek. 

a Rafflecopter giveaway

A turné állomásai:


01/13 Utószó
01/14 Sorok között
01/15 Spirit Bliss Sárga könyves út
01/16 Csak olvass!
01/17 A Szofisztikált Macska
01/18 Könyv és más
01/19 Readinspo
01/20 Hagyjatok! Olvasok!

 


Fülszöveg:
A Szolgálólány meséjének zseniális folytatásában az ünnepelt kanadai író, Margaret Atwood választ ad azokra a kérdésekre, amelyek évtizedek óta gyötrik az olvasókat. Mikor a teherautó ajtaja rácsapódott Fredé jövőjére A Szolgálólány meséjében, az olvasók nem tudhatták, mi vár rá – szabadság, börtön vagy halál. Margaret Atwood új regénye – három gileadi nő elbeszélésére alapozva – tizenöt évvel azután veszi fel a történet fonalát, hogy Fredé belépett az ismeretlenbe…
A regény még megjelenése előtt felkerült a Booker-díj hosszúlistájára, ahol a szerző már hatodszorra szerepel, és 2000-ben el is nyerte a díjat A vak bérgyilkossal. A zsűri elnöke, Peter Florence azt nyilatkozta a Testamentumokról: „A spoilerezés elkerülése és a kegyetlen titoktartási egyezmény miatt nem árulhatom el, ki, hogyan, miért, sőt azt sem, hol. Csak annyit mondhatok: rémisztő és lélegzetelállító könyv.”