Egy macskamániás grafomán könyvélményei

Carlos Ruiz Zafón: A Köd Hercege

A köd trilógiája 1.

2020. március 16. - szofisztikaltmacska

20200316-dsc_3402-01.jpegCarlos Ruiz Zafón mérhetetlenül sok rajongót szerzett magának itthon Az elfeledett könyvek temetője sorozattal, amely idestova tizenöt éve ejti rabul a hazai olvasók szívét. Én későn érkezőként csak idén vettem kézbe az öt részes regényfolyam első kötetét, A szél árnyékát, és annak ellenére, hogy nem volt katartikus élmény, nagyon tetszett a spanyol szerző stílusa. Szerintem aki egyszer olvasott már Zafóntól, annak nem is kérdés, hogy minden új könyvet be kell szerezni, ami az ő tollából megjelenik.

A Köd Hercege egy egészen friss megjelenés itthon, de egyébként az író legelső regénye, amit még egy ifjúsági regényíró pályázatra készített – és amivel nem mellékesen meg is nyerte ezt a versenyt.
A történet szerint egy tizenhárom éves fiú, Max Carver családjával a háború elől egy kis faluba költözik a tenger mellé. Az új házuknak szomorú története van és egy furcsa szoborpark is található közvetlenül mellette. A család megérkezése után megmagyarázhatatlan dolgok kezdenek történni és egy macska is hozzájuk csapódik. Max és nővére hamar összebarátkozik egy helyi fiúval, Rolanddal, aki talán válaszokkal tud szolgálni a sok furcsaságra, amit Max és a nővére tapasztal. 

Ifjúsági regény ugyan, de ahogy Zafón is mondja a bevezetőben, ez egy olyan könyv, amit minden korosztály tud élvezni és értékelni. Az is érződik rajta, hogy első regény, tehát nem tökéletes, nem patikamérlegen kiszámított, és nem is teljesen átgondolt minden pontja, de első könyvhöz képest remek és már ebben is ott van az a bizonyos stílus, amit szerintem csak Zafón képes előállítani. Van ebben a történetben minden, ami megragadja a képzeletet: órák, könyvek, macska, bohóc (brrr...), világítótorony, elsüllyedt hajóroncs, horror-szekrény, elhagyott szoborpark, temető, filmvetítő...

Nagyon szerettem azt a sejtelmes, kicsit borús hangulatot, ami a történetet jellemezte. Este kezdtem el olvasni és hajnalig le sem tettem. Annak ellenére, hogy a fiatalok a célcsoport, komolyan nem volt jó ötlet a sötét és csendes éjszakában elővenni, mert butaságnak tűnik már utólag, de voltak olyan részek, ahol egy zabszem sem… szóval értitek. Egy sok évtizedes rejtély körül forog a cselekmény és egy hátborzongató figura, a  – címben is szereplő – Köd Hercege mozgatja a szálakat, akinek ugyan nem kapunk minden cselekedetére választ, de mégis nagyon érdekes karakter, aki nem riad vissza a kegyetlenségtől sem, csak hogy behajtsa a tartozásokat. Mellette pedig ott van az új környezetbe „száműzött” Max, akit nem hagynak nyugodni a történések, és aki végül nagyobb bajba keveredik, mint amire gondolni mert volna. Imádtam még a macskát, akinek igazából annyi volt csak a dolga, hogy halálra rémítse az olvasót, és ez sikerült is – nem túl jó reklám a cicatársadalomnak. Viszont nem igazán értettem, hogy ezen kívül mi volt az ő szerepe? Jó lett volna többet megtudni a gonosz félről, de talán majd a következő kötetekben több is kiderül. A vége szinte letehetetlenül izgalmasra sikerült, akciódús, mozgalmas, nem győztem falni a sorokat. A történet teljesen lezárt, nincsen függővég és a könyv végén található következő két kötet beharangozói alapján azt mondanám, hogy a részek nem, vagy csak minimálisan függenek majd össze. 

A Köd Hercege nagyon könnyen olvasható, rövidke történet, ami egyszerre varázslatos, rémisztő és magával ragadó is. Ha szerettétek Zafón eddigi regényeit, akkor ezt is érdemes elolvasni, mert minden benne van, ami miatt Zafón annyira szerethető. Ne keressétek benne A szél árnyékának komplexitását és átgondoltságát, annál sokkal könnyedebb, de ugyanolyan letehetetlen. És valóban nem csak a gyerekek fogják élvezni, ezt garantálom. Viszont tényleg ne olvassátok éjszaka, az a sok fura zaj, meg ez a könyv nem jó párosítás…