Egy macskamániás grafomán könyvélményei

Roxane Gay: A rossz feminista

2020. március 28. - szofisztikaltmacska

dsc_3318-01.jpegErre a könyvre már a  2014-es eredeti megjelenéskor felfigyeltem, és hat évet kellett várnom csupán, hogy az amerikai Roxane Gay szókimondó, merész esszékötete itthon is a boltok polcaira kerüljön. Már a kötet megjelenése is magára vonja a figyelmet. A letisztult fehér borítón csillogó pink betűk hirdetik a szerző nevét, aki büszkén vallja, hogy ő egy rossz feminista. Azt már tudjuk, hogy a rózsaszín imádata és a feminizmus eszméinek vallása nem kizáró tényezői egymásnak, de nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen is az, ha valaki rosszul feminista.

Mielőtt rátérek a konkrét kötetre, elmesélem, hogy nekem milyen a viszonyom a feminizmussal. Ha már olvastok egy ideje, akkor talán nem meglepő, hogy feministának vallom magam. Igazából Amióta csak az eszemet tudom, úgy gondolom, hogy a nőket és férfiakat ugyanazok a társadalmi, gazdasági és politikai jogok, illetve bánásmód illeti meg, hogy senki sem fölé- és alárendeltje a másiknak, hanem egyenlő felek. Ezzel kapcsolatban írtam a szakdolgozatomat, szeretek a témában olvasni és érdekel minden nézőpont, viszont gyakran el is bizonytalanodom magammal kapcsolatban. Vajon feminista vagyok, ha jól esik, ha egy férfi előreenged az ajtóban? Vagy ha tudok röhögni egy szexista poénon? Feminista vagyok, ha félek a magasban és inkább megkérem a fiúmat, hogy csavarja be a plafonba a villanykörtét? Milyen egy IGAZI feminista? Megannyi kérdés és sztereotípia kapcsolódik ehhez a szóhoz. Szerencsére nem vagyok egyedül, ugyanis Roxane Gay kísértetiesen hasonló dolgokról mesél magával kapcsolatban és egyet kell értenem vele abban, amit a könyv utolsó mondatában ír: inkább leszek rossz feminista, mint semmilyen.

dsc_3344-01.jpeg

A kötet egyébként kevésbé szól a feminizmusról, inkább egy nagy és átfogó gondolatcunami a nőiségről, szexualitásról, faji kérdésekről, mindez meghintve rengeteg popkulturális kikacsintással. Bevallom, én főleg ez utóbbit élveztem az olvasás során, rengeteg olyan könyv, film, sorozat került terítékre, amihez jómagamnak is volt szerencsém (hello Édesvölgyi suli!), de ilyen szemszögből még sosem vizsgáltam őket. Mindig tudtam, hogy elég felszínes befogadó vagyok, ha popkultúráról van szó – ergo nehezebben látom meg a problémákat adott művel kapcsolatban, ha az nagyon tetszett, de Gay most egy csomó mindennel kapcsolatban felnyitotta a szemem. Például, ha hozzám hasonlóan imádtátok A segítség című filmet (és könyvet), akkor elég lelombozó lesz az erről szóló fejezetet olvasni, de gyönyörűen levezeti azt is, hogy mi a probléma A szürke ötven árnyalat trilógiával (azon túl, hogy siralmasan szar). Mivel a szerző amerikai, nyilván rengeteg olyan dolog van említve, ami hozzánk már nem jutott el, de ettől függetlenül és élvezhetőek ezek az írások is.

Mint sok más író, gyermekként én is a könyvekben éltem. Oda tudtam menekülni a felfoghatatlan, félelmetes dolgok elől. Amikor olvashattam, sosem voltam magányos, meggyötört vagy ijedt. 

Esszékötet lévén nem minden írás ugyanolyan színvonalú, vannak közöttük érdekesek, magával ragadóak és háááát, valljuk be, unalmasak is, de azt hiszem, mindenki talál benne olyan gondolatot, ami megragadja. Ja, és ha valami száraz tudományosságra számítotok, akkor le kell lombozzak mindenkit: A rossz feminista kötetlen stílusban íródott, inkább hasonlítanak a benne foglaltak igényesen megírt blogposztokra, mintsem tudományos esszékre. Hat év sok idő, az alatt rengeteg minden történt, de ettől függetlenül is élvezetes és elgondolkodtató írásokat gyűjt össze ez a kötet. Nagyon kíváncsi lennék, hogy a közelmúlt metoo mozgalma után hogyan íródnának meg a szexuális erőszak, tárgyiasítás, áldozathibáztatás témakörében írt esszék, de ezt már ebből a könyvből nem tudjuk meg.
Összességében örülök, hogy a kezembe került a könyv, újabb nézőponttal gazdagodtam, kaptam egy csomó könyv-és filmajánlót, és érdekes gondolatokat. Nem tökéletes, de olyan könyv, ami hozzám tett valamit. És ez jó. 

A könyvben bővebben említésre kerülő könyvek, filmek, sorozatok (a teljesség igénye nélkül):
Koszorúslányok
Csajok (Girls)
Girlfriends
Sweet Valley High (Az Édesvölgyi suli szerelmes ikrei)
Alice Walker: Bíborszín (Kedves Jóisten)
Kate Zambreno: Green Girl
Pszichoszingli
Amerikai pszichó
Az ártatlanság kora
Megan Abbott: Riválisok
Gillian Flynn: Holtodiglan
Caitlin Moran: Hogyan legyünk tökös csajok?
Junot Díaz: Így veszíted el
Diana Spechler: Skinny
Beverly Hills 90210
Doktor Addison
Suzanne Collins: Az éhezők viadala
Stephanie Meyer: Alkonyat
E. L. James:A szürke ötven árnyalata
Rosewood, az égő város
A segítség
Django elszabadul
12 év rabszolgaság
A megálló (Fruitvale Station)
Narancs az új fekete (Orange is the new black)


ne_gytappancs_8.jpg

A könyv adatai
Eredeti cím: Bad Feminist
Kiadó: Athenaeum
Fordító: Goitein Veronika
Puhatáblás, 340 oldal
Kiadás éve: 2020
Moly

megveszem_1_-2.jpgbeleolvasok-2.jpg

90347687_2904684616245052_475101328004087808_n.jpgRoxane Gay humoros, éleslátó írásai végigkísérik a színes bőrű nő útját, az utóbbi évek kulturális mérföldkövei mentén kalauzolva az olvasót, és kommentálják a feminizmus mai állását. Kövesd végig a Blogturné állomásait, és nyerd meg a kiadó által felajánlott nyereménykönyv egy példányát. 

Nyereményjáték

Roxane Gay  A rossz feminista című könyvében kommentálja a feminizmus mai állását. 
A játék során lenyűgöző teljesítményű magyar nők életrajzából olvashattok részleteket. Nincs más dolgotok, mint a Rafflocopter megfelelő sorába beírni annak a nőnek a nevét, akiről szól a rövid leírás. 
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Magyar feminista aktivista, újságíró, a magyarországi feminista mozgalom egyik kiemelkedő személyisége, a világ első női nagykövete. 1904-ben egy munkatársával Berlinbe utaztak, ahol részt vettek az újonnan megalakult Nemzetközi Szüfrazsett Szövetség nevű szervezet rendezvényén, valamint az International Council of Women nemzetközi kongresszusán. A két nő hazatérése után alapította meg 1904-ben a Feministák Egyesületét, amely 1949-ig létezett.

a Rafflecopter giveaway

Állomások

03.24.: Never Let Me Go
03.26.: Csak olvass!
03.28.: A Szofisztikált Macska
03.30.: Hagyjatok! Olvasok!
04.02.: Spirit Bliss Sárga könyves út
04.04.: Sorok között


Fülszöveg: 
"A rózsaszín a kedvenc színem. Régebben mindig azt mondtam, hogy a fekete, mert az menőbb, de valójában a rózsaszín minden árnyalatát imádom. Ha veszek valami kiegészítőt, szinte mindig rózsaszínt választok. Rendszeresen olvasom a Vogue-t, és ezt nem iróniának szánom, bár talán annak tűnik. A szeptemberi kiadást egyszer még a Twitterre is feltettem."

Roxane Gay humoros, éleslátó írásai végigkísérik a színes bőrű nő útját, az utóbbi évek kulturális mérföldkövei mentén kalauzolva az olvasót, és kommentálják a feminizmus mai állását (például az abortusz kérdésében). Esszéiből egy rendkívül éleslátó nő portréja rajzolódik ki, aki arra törekszik, hogy megértse önmagát, a társadalmat, amelyben él és a kultúrát, amelyben szocializálódunk.