Egy macskamániás grafomán könyvélményei


Christelle Dabos: Bábel emlékezete

A tükörjáró 3.

2020. január 14. - szofisztikaltmacska

Ha az ember nekiáll sorozatokat olvasni, abban a létező legrosszabb dolog a várakozás. Várakozás a következő részre, amely sosem érkezik időben –ami nagyjából a most azonnal lenne. A Tükörjáró sorozat harmadik részére egy évet kellett várni, és nem azt akarom mondani, hogy türelmetlen voltam, de…

Tovább

Guillaume Musso: Az éjszaka és a lányka

Guillaume Musso az egyik legnépszerűbb francia kortárs író, regényeit itthon és külföldön is nagy rajongás övezi. Nekem még nem volt hozzá szerencsém – a posztban majd kifejtem, hogy miért maradt ki eddig – , de a Park kiadónál ötödikként megjelent Az éjszaka és a lányka már engem is elcsábított…

Tovább

Michel Bussi – Fekete vízililiomok

Már megint egy könyv, amit javarészt a borítója adott el nekem, hiszen badarság lenne tagadni, hogy a külseje fogott meg leginkább a Fekete vízililiomoknak. Aztán persze megnéztem a fülszöveget is, és egyértelmű volt, hogy kellünk egymásnak. Hosszas gondolkodás után arra jutottam, hogy még sosem…

Tovább

Christelle Dabos – A tél jegyesei (A tükörjáró 1.)

Említettem már, hogy mennyire felszínes liba tudok lenni, ha könyvekről van szó? Elég egy szép borító, meg a kelleténél több előfordulás az instagram hírfolyamban, és máris meg vagyok győzve róla, hogy kellünk egymásnak. Így történt, hogy hirtelen felindulásból megvettem magamnak A tél jegyeseit, de…

Tovább